7. rész A Hol vagyok?

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. Ha igen, akkor kérlek hagyjatok magatok után nyomot. Xxx. Lydia

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” Olvastam le a feliratot az ajtó fölött csüngő hologramos kivetítőről, majd követtem a fehér köpenyes nőt, akiről kiderült, hogy ő adta az utasításokat abban a gömbben, úgyhogy annyira nem kedvelem.

-          Hova megyünk? – kérdeztem kicsit félve

-          Egy helyre! – válaszolta kimérten, de láttam a vigyort az arcán

-          Ez is humorbogyót reggelizett? – morogtam az orrom alatt, úgy hogy én is alig hallottam

-          Hallom ám! – mordult rám, majd sietősebbre vette a tempót

Végigmentünk egy hosszú folyosón, és bementünk egy szobába, ahol minden féle műszerek vettek körül. Ha jobban megnéztem, akkor láthattam, hogy egy kör platform körül vannak számítógépes asztalok, rajtuk a bonyolult gépek. Semmi más nem volt a szobába, csak egy lámpa, ugyanis az ablakok hiánya miatt nagyon elszigeteltnek tűnt ez az egész. Hol vagyok? Tettem fel magamnak nem utoljára ezt a kérdést.

-          Állj be ebbe! – mordult rám a nő, és a kerek platformra mutatott. Én egyből elkezdtem volna tiltakozni, de a lábam magától elindult. Mi a fene? – Most pedig ugorj ötöt, majd csinálj tíz négyütemű fekvőtámaszt, majd szaladj egyhelyben tizenöt percig, majd guggolj harmincat. – mondta, nekem pedig tátva maradt a szám.

-          Hogy mit? – kérdeztem vissza

-          Ne kérdezősködj, csak csináld! – ordított rám, és láttam, hogy kezd lilulni a feje, a homlokán pedig kidagadnak az erek

-          Jó, de mivel kezdjem? – fordultam újra hozzá

-          U-gorj ö-töt! Világos? – morogta

-          Mint a nap! – tetettem a boldogságot

-          Akkor hajrá! – mondta, és elindított egy stoppert

Összesen huszonhat perc, kilencvenhat másodperc lett. Szerintem nem rossz, pláne, hogy abból húsz perc csak futás.

-          Na jól van szöszi, nem rossz átlag. Most menj ki a szobából, és a szemben levő ajtón menj be, és maradj ott, oda nem megyek érted! – hörögte ijesztő hangon. Vajon honnan jönnek az ilyenek neki?

Mikor beléptem azon az ajtón, ahova küldött sokkal jobb lett a hangulatom, ugyanis emberibb körülmények közé érkeztem. A lábam alatt szőnyegek voltak, azokon kanapék, volt egy tévé is, és voltak ablakok, plusz még volt a tetőn is ablak, úgyhogy tökéletesen láttam a csillagos éjszakát.

Hirtelen felugrott valaki a fotelből, akit eddig nem is láttam, majd elém kocogott. Barna áll alá érő göndör haja hintázott miközben futott, barna szeme pedig felcsillant, mikor meglátott engem.

-          Szia! A nevem Nagy Ági! Te ki vagy? – kérdezte mosolyogva

-          Hali! Szegedi Bori vagyok. Hol vagyunk? – kérdeztem, és körbemutattam

-          Ez a főhadiszállás, innen küldenek majd ki az akciókra, a folyosó másik végén vannak a teleportok, azzal szemben a holo-kaja automata, mellette a Leaderek irodája. – magyarázta, én pedig próbáltam befogadni a sok-sok-sok-sok-sok infót –Ez az első napod igaz? – kérdezte már majdnem nevetve, én pedig bólintottam – Látszik az elveszett szemeden. Brunella mindjárt jön érted, csak analizálja az adataid. Mennyi idő alatt teljesítetted?

-          Huszonhat perc, kilencvenhat másodperc. – válaszoltam mosolyogva

-          Azta paszta! Ez az eddigi legjobb eredmény! Ügyes vagy! – dicsért meg

-          Csak kéziztem régebben. – mondtam szerényen. Csak mázlim volt

-          Az mi, - kérdezte elkerekedett szemekkel

-          Az egy sport, amit két csapat játszik. Ilyen labdajáték. – válaszoltam gyorsan

-          Hé szöszmók! Gyere vissza – ordította be ha jól hallottam a nevét, akkor Brunella

Új rész! (Ideje volt már)

Sziasztok! Ez sem lett egy hosszú rész, valószínűleg mostantól ilyen hosszúságúakat fogok nektek hozni, remélem nem baj. jó olvasást
Xxx. Lydia

-          Isaac! Isaac!+ - kiabálom a semminek – Ne szórakozz már! – dorgálom meg, de azt se tudom, hol van

Senki sem válaszol, engem pedig fokozatosan nyel el a köd.

-          Ne aggódj, minden rendben lesz! – mondta egy kísérteties hang

Majd bevillantak képek. Egy üres, steril szoba, egy kislány amint az ágyon ül, és valami fém vacak van a fején, és hirtelen az a fém vacak elkezd világítani, és szirénázni. Befut három férfi, az egyiknél egy kés van. Beleszúrja a kislányba, akinek a kisteste hátrazuhan, rá az ágyra. A férfi, aki leszúrta őrülten vigyorgott, míg a két társa a vállát lehorgasztotta, és a földet pásztázta. Majd hirtelen szembefordult velem a gyilkos. Fekete CSI szemüveg volt rajta, de még a napszemüveg alatt is látszott az, az égésnyom, ami a fél arcát betakarta. Letakart szeme ellenére is rájöttem, hogy engem vizslat. Vajon azt mérlegeli, hogy megöljön-e? Hirtelen meglódul felém, én pedig teljesen ledermedve állok ott, a fehér virágos térdig érő hálóingemben, a kezemben pedig a kispárnámat szorongatom. Hirtelen, óriási fájdalmat érzek mindkét talpamban.  Kínomban felüvöltök, mire a sebhelyes arcú fazon riadtan megáll. Egy őrültet senki sem próbálna megállítani. Elkezdek ugrálni, de a maró érzés nem csillapodik. A férfi két csatlósa hirtelen a hátam mögött teremtek, az egyik befogta a számat, a másik pedig felkapta mindkét lábam, így a két férfi közt lógtam. Aki a lábaimnál fogva emelt fel, elkezdte a talpamon a sarokcsontom tapperolni, amitől én megint megpróbáltam felordítani. Egy pillanatra viszont elmúlt ez a kegyetlen érzés, de újra fellángolt, nekem pedig ellepték a könnyek a szemem, és megharaptam annak az embernek a kezét, aki befogta a számat. Ő ijedtébe elengedett, és a másik férfi sem tétovázott, én felugrottam elkezdtem szaladni, hidegen hagyva azt, hogy a talpam bármelyik pillanatban leválhat a többi testrészemtől. Miután megálltam egy pillanatra, hogy kifújjam magam, egy sötét sikátorban találtam magam. Berogyasztott térdeimen próbáltam támaszkodni, de a kezem annyira remegett, hogy erre esélyem sem lett volna.  Hirtelen három alak fordult be a sikátorba, én pedig egy hatalmas, bűzölgő kuka mögé rejtőztem. A sebhelyes a nevemet kezdte kiabálni. Vajon honnan tudta? Akkor, attól a mennyiségű adrenalin lökettől erre nem is gondoltam. Csak arra, hogy mindjárt itt a vég. Igazam volt valamilyen szinten. Egy ajtó becsukódott előttem, de egy kinyílt, én pedig mit sem sejtve besétáltam a nyitott ajtón, hidegen hagyva azt a tényt, miszerint a ’normális élet’ ajtaja becsukódott előttem.  Ebben a pillanatban ez senkit sem érdekelt volna.  Senki sem foglalkozott a következményekkel.

Én nem is tudtam a következményeket.

Hirtelen kipattant a szemem, és egy fehér plafon bámult vissza rám. Megpróbáltam beletúrni a hajamba, de félúton megállt a kezem. Egy erős rántás érte a csuklómat, és mikor kicsit feljebb emeltem a fejem, láttam, hogy a zsinór, amivel le lett kötve a kezem keményen belemélyed a húsomba. Megpróbáltam a másik kezemet is felemelni, de az is megállt félúton.

-          What the Hell? – morogtam az orrom alatt, és megpróbáltam leszedni a kezemről ezt a szörnyű kötelet

-          Nyugodj már le! Mindjárt leszedem a kezedről a védőzsinórt. Szorítsd össze a fogaid, és lazíts! – mondta hirtelen egy hang a hangszóróból, amitől én eléggé megrökönyödtem, de úgy tettem, ahogy azt mondták. Fogak összeszorít, és tűr

-          Máris jobb így nem? – kezdett cukkolni a hang

-          Nagyon vicces. – morogtam

-          Hallak ám te kis semmirekellő! – dorgált meg a hang – és most már fogd be a szád, különben baj lesz! Elküldelek a *Srutts-ba! – fenyegetett meg, amit valószínűleg komolyan is vettem volna, de akkor még azt sem tudtam hol vagyok, nemhogy azt, hogy mi az a Scrutt-s

*Scrutts = ejtsd: Szkrácc

Az utazó/2

- Majd elmondom! - mondta Isaac
- Apa! Ugye, hogy megkértelek arra, hogy ne szólítsd így! - torkolta le Allison az édesapját
- Na ide figyelj kishölgy! Nem beszélhetsz így velem! - vágott vissza a seriff.
Isaac-kel csak néztük, hogy mi történik, közben pedig lassan odasétáltam hozzá, mire a vérfarkasfiú a vállamra ejtette a kezét. Mondanom sem kell, kétszer olyan gyorsan vert a szívem, és alig mertem levegőt venni.
Teltek a percek, és mi még mindig ott álltunk, és figyeltük a bálhézó apát, és lányát. Hirtelen a lépcső felől megszólalt Peter. Észre sem vettem eddig.
- Ez mit keres itt? - kérdezte, én pedig láttam a szemén, hogy nem sok kell ahhoz, hogy átalakuljon.
- Nyugi! Nem éri meg, hogy rájöjjön!- mondtam titokzatosan, hogy csak mi hárman értsük, hogy mit mondok. Mármint én, Peter, és Isaac
Peter már majdnem teljesen átalakult, miközben én és Isaac próbáltuk nyugtatni eredménytelenül.
Mikor már csak másodpercek kérdése volt, hogy felfedje magát, akkor felgyorsultak az események. Isaac közelebb húzott magához, és nagyon erősen magához szorított. Utána ablakcsörömpölés ütötte meg a fülünket, és megjelent Derek.
- Héj, héj! Öreg! Nyugi van! - kezdte csitítani, majd Peter egyből megnyugodott. Bezzeg rá elsőre hallgatott, mi meg Isaac-kel vagy negyed órája győzködjük. A nagy "nyugtassuk meg Petert, különben baj lesz" projekttel annyira el voltunk foglalva, hogy észre sem vettük, hogy Argenték leléptek.
***
Isaac lehuppant a nappaliba, a barna bőrfotelbe, aminek az ülőrészét birka gyapjúval fedtük le, és a másik fotelbe invitált, hogy üljek le elé.
- még mindig tudni szeretnéd, hogy mi az az utazó? - kérdezte, miközben a kandalló lángnyelvei  árnyékként vetődtek sármos arcára
- Persze! Vágtam rá egyből, és kiegyenesedtem üldtömben
- Nem tudok mindent az utazókról, de azt igen, hogy van egy nagy utazó csoport, abban benne van az összes személy, aki mindenfele teleportál. Két alcsoport van. A valósak, és a fiktívek. A valósak csak a föld rendes országaiba utaznak, míg a fiktívek pedig különböző dimenziókba utaznak. Mint a Gyűrűk ura, vagy a Harry Potter. Körülbelül ennyit tudok róluk, és valószínűleg te is közéjük tartozol. - mondta Isaac, majd hirtelen mindent egy fehér köd vont be, és Isaac arca elmosódott, majd mindent elnyelt ez a fehér köd
Tudom, hogy nagyon rövid lett, de itt ülök a dokim rendelőjében, két ici-pici édes visítógép mellett, úgyhohy kicsit besokaltam, remélem nem baj. Xxx. Lydia