7. rész A Hol vagyok?

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. Ha igen, akkor kérlek hagyjatok magatok után nyomot. Xxx. Lydia

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” Olvastam le a feliratot az ajtó fölött csüngő hologramos kivetítőről, majd követtem a fehér köpenyes nőt, akiről kiderült, hogy ő adta az utasításokat abban a gömbben, úgyhogy annyira nem kedvelem.

-          Hova megyünk? – kérdeztem kicsit félve

-          Egy helyre! – válaszolta kimérten, de láttam a vigyort az arcán

-          Ez is humorbogyót reggelizett? – morogtam az orrom alatt, úgy hogy én is alig hallottam

-          Hallom ám! – mordult rám, majd sietősebbre vette a tempót

Végigmentünk egy hosszú folyosón, és bementünk egy szobába, ahol minden féle műszerek vettek körül. Ha jobban megnéztem, akkor láthattam, hogy egy kör platform körül vannak számítógépes asztalok, rajtuk a bonyolult gépek. Semmi más nem volt a szobába, csak egy lámpa, ugyanis az ablakok hiánya miatt nagyon elszigeteltnek tűnt ez az egész. Hol vagyok? Tettem fel magamnak nem utoljára ezt a kérdést.

-          Állj be ebbe! – mordult rám a nő, és a kerek platformra mutatott. Én egyből elkezdtem volna tiltakozni, de a lábam magától elindult. Mi a fene? – Most pedig ugorj ötöt, majd csinálj tíz négyütemű fekvőtámaszt, majd szaladj egyhelyben tizenöt percig, majd guggolj harmincat. – mondta, nekem pedig tátva maradt a szám.

-          Hogy mit? – kérdeztem vissza

-          Ne kérdezősködj, csak csináld! – ordított rám, és láttam, hogy kezd lilulni a feje, a homlokán pedig kidagadnak az erek

-          Jó, de mivel kezdjem? – fordultam újra hozzá

-          U-gorj ö-töt! Világos? – morogta

-          Mint a nap! – tetettem a boldogságot

-          Akkor hajrá! – mondta, és elindított egy stoppert

Összesen huszonhat perc, kilencvenhat másodperc lett. Szerintem nem rossz, pláne, hogy abból húsz perc csak futás.

-          Na jól van szöszi, nem rossz átlag. Most menj ki a szobából, és a szemben levő ajtón menj be, és maradj ott, oda nem megyek érted! – hörögte ijesztő hangon. Vajon honnan jönnek az ilyenek neki?

Mikor beléptem azon az ajtón, ahova küldött sokkal jobb lett a hangulatom, ugyanis emberibb körülmények közé érkeztem. A lábam alatt szőnyegek voltak, azokon kanapék, volt egy tévé is, és voltak ablakok, plusz még volt a tetőn is ablak, úgyhogy tökéletesen láttam a csillagos éjszakát.

Hirtelen felugrott valaki a fotelből, akit eddig nem is láttam, majd elém kocogott. Barna áll alá érő göndör haja hintázott miközben futott, barna szeme pedig felcsillant, mikor meglátott engem.

-          Szia! A nevem Nagy Ági! Te ki vagy? – kérdezte mosolyogva

-          Hali! Szegedi Bori vagyok. Hol vagyunk? – kérdeztem, és körbemutattam

-          Ez a főhadiszállás, innen küldenek majd ki az akciókra, a folyosó másik végén vannak a teleportok, azzal szemben a holo-kaja automata, mellette a Leaderek irodája. – magyarázta, én pedig próbáltam befogadni a sok-sok-sok-sok-sok infót –Ez az első napod igaz? – kérdezte már majdnem nevetve, én pedig bólintottam – Látszik az elveszett szemeden. Brunella mindjárt jön érted, csak analizálja az adataid. Mennyi idő alatt teljesítetted?

-          Huszonhat perc, kilencvenhat másodperc. – válaszoltam mosolyogva

-          Azta paszta! Ez az eddigi legjobb eredmény! Ügyes vagy! – dicsért meg

-          Csak kéziztem régebben. – mondtam szerényen. Csak mázlim volt

-          Az mi, - kérdezte elkerekedett szemekkel

-          Az egy sport, amit két csapat játszik. Ilyen labdajáték. – válaszoltam gyorsan

-          Hé szöszmók! Gyere vissza – ordította be ha jól hallottam a nevét, akkor Brunella