4. rész a felmentősereg, és a nem várt személy

Sziasztok Cukorborsóók! Itt az új rész, ahol megismerkedhetünk az egyik legszexibb karakterrel :3 Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész! Sok puszi: Lydia

-         Derek! Van egy kis gond! – mondtam a telefonba minden bevezetés nélkül

-         Mit csináltál kölyök? – kérdezte meglepetten, és mérgesen. Még ha tudná, hogy nem is én voltam! Haha!

-         Elütöttünk egy szarvast, amin a háromágú spirálod van. – mondtam a helyzethez képest nyugodtan

-         Mi? Hol vagytok? – kérdezte Derek, én pedig körbepillantottam, hátha látok valami táblát, hogy hol vagyunk. Lydiára pillantottam, és eltátogtam neki, hogy mondja meg, hogy hol vagyunk, de ő csak vállat vont. Majd tovább fordítottam a fejem jobbra, és akkor észrevettem egy táblát

-         Az elhagyatott tónál – mondtam lassan, ugyanis a tábláról alig tudtam leolvasni a fehér krétával felírt betűket

-         ONNAN MENEKÜLJETEK! – ordította bele a telefonba Derek, én pedig elkerekedett szemekkel néztem Lydiára, majd a mögötte tornyosuló szőrös farkasra ami a két hátsó lábára állt, így Lydiánál egy méterrel magasabb volt

-         LYDIA! – ordítottam rá, mire elkerekedett a szeme, majd hátra fordította a fejét, és felsikított

-         Derek ments meg minket! Kérlek! – könyörögtem a telefonba, majd megszakadt a hívás

A farkasember ránézett Lydiára, de csak pár másodpercig tartotta rajta a pillantását, mert hirtelen megiramodott felém, én pedig hűen magamhoz a mellettem levő fára felcsimpaszkodtam, és egy egyszerű ugrással a lombkoronába találtam magam. Eléggé idióta szörnnyel van dolgunk, ugyanis hirtelen megtorpant, majd bambán nézett maga elé, addig Lydia ugyan úgy tett mint én. Szóval 20 percig a fán raboskodtunk, alattunk a bamba farkassal, mikor Derek és Peter rohant felénk szélsebesen.  Annyira megörülten nekik, hogy egy pillanatra nem figyeltem, és úgy hátracsaptam a fejem, hogy bevertem egy faágba.

Mikor újra magamhoz tértem, a farkas sehol sem volt, helyette ott volt egy szökés barna, göndör hajú fiú. A srác nekem háttal állt, így csak a haját, a kék pólóját, és a fekete farmernadrágját láthattam. Már így is szexi! Hirtelen a fiú megfordult, és az a félmosoly terült el az arcán, amitől minden lány elolvad. Szóval igen, ő itt kedves lányok, Isaac Lahey, a tipikus bomba srác. Csak nekem van melegem?

Khm... Igen, még mindig dögös. Szóval, Isaac Lahey állt velem szemben. Az más kérdés, hogy három méter volt köztünk, hisz’ még mindig a fán ücsörögtem.

Szépen lassan a fának az egyik ágára helyzetem a lábam, és arra, amelyikről úgy ítéltem meg, hogy akár el is bírhatna. Szépen egyre lentebb és lentebb ereszkedtem, míg nem mind két lábam azt a vékonyka ágat terhelte. Már csak másfél méter. Olyan magasról már röhögve is leugrok. Így gyors lepattantam, majd odasétáltam a két Hale-hez, és az immáron megint nekem háttal álló Isaac-hez.

-         Sziasztok! – köszöntem nekik, majd beletúrtam a hajamba, hogy álljon valahogy – Bori vagyok. Te pedig Isaac ugye? – kérdeztem a lehető legtöbb nyugodtságot beleerőltetve a hangomba.

-         Szia Bori! Igen, Isaac Lahey vagyok, de te ezt honnan tudod? – kérdezte, nekem pedig Deja vú- m lett.

-         Ohh! Nem tudsz te semmit! – mondtam nevetve, és elmeséltem neki újra az egész történetet

-         Értem. Szóval te csak úgy idecsöppentél.

-         Pontosan.

-         És tudod ki a kanima. – motyogta inkább magának, mint sem nekem, de én azért válaszoltam

-         És csak egy aláírás kell, és elmondod. – mondta tovább

-         Pontosan! – válaszoltam nevetve – megnézem, hogy van Lydia! – mondta ma fiúknak, majd elszaladtam Lydiához.

Lydia egy autónak támaszkodva mambult maga elé. Fekete méregzöld szoknyáján Legfelül sár, majd abból szépen lassan fokozatosan fűnyomokat lehetett megpillantani. Fehér hosszú ujjú tört fehér csipke felsőjén egy hatalmas szakadés éktelenkedett, a nyakától körül-belül öt centire. Világos barna bakancsa gusztustalanul sáros volt, s hajában levelek meredeztek, leginkább az ég felé, amivel úgy nézett ki mint valami mágikus csodaszarvas.

-         Szia Lydia! . köszöntem neki, amivel kicsit megijesztettem, hisz ijedtében rántott egyet a vállán – Hogy vagy? – kérdeztem aggódva

-         Megvagyok. Volt már rosszabb is. – válaszolta

-         Mi történt a ruháddal? – kérdeztem, mire végignézett magán, és több kevesebb sikerrel megpróbálta a leveleket kiszedegetni.

-         Leesetem a fáról de nem estem nagyot, csak 1 méter maximum. És a tiéddel? – kérdezte, én pedig teljesen meglepődtem. Azt se tudom, hogy áll a ruhám.  A rózsaszín ruha volt rajtam a blézerrel, és a magas sarkúval. Mármint a magas sarkú volt rajtam, míg el nem hagytam. Vajon hol eshetett le róla? A rózsaszín ruhám sáros volt, gondolom a fától, hisz egy jó ideig annak dőlve voltam elájulva.

-         Ööö… Őszintén? Halván elképzelésem sincs arról, hogy a magas sarkú hol lehet. – mondtam, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Ott álltunk, piszkosan, de mi ezzel kicsit sem törődtünk, csak nevettünk, s mikor csitulni láttuk a nevető rohamot, egymásra néztünk, s újrakezdtük a nevetést. Ilyen az élet. Teljesen abszúrd.  – Menjünk oda srácokhoz! - mondtam percekkel később, mikor már száz százalékig kitakarítottuk Lydia hajából a leveleket.

-         - Rendben! – mondta, majd belém karolt, így mentünk végig azon az öt méteren. Ő mint egy normális ember, én meg mint egy veszett egér, úgy ugráltam a köveken. Jó lenne megtalálni a cipőmet!

-         - Hali! Köszöntünk nekik, megzavarva egy igen fontos tanácskozást. – Mi újság? – kérdeztem mosolyogva. Nem tehetek róla! Az a mosoly elbűvől.

-         Azt beszéljük épp, hogy ki lehetett az, aki ezt a két gyönyörű lányt képes volt megtámadni. – Mondta Isaac, én pedig teljesen elpirultam, ezért lehajtottam a fejem, és a meztelen lábfejemet tanulmányoztam – Hol a cipőd? – kérdezte Isaac, mikor látta, hogy nincs semmi a lábfejemen.

-         Valahol elhagytam. – mondtam nevetve, mire ő is elnevette magát. Komolyan mondom, el fogok ájulni!

-         Mindjárt visszajövök! – válaszolta, és eltűnt a fák között

-         Hogy vagy kölyök? – kérdezte Derek

-         Megvagyok, csak ezt a szép ruhát sajnálom. – biggyesztettem el a számat

-         Lydia? – fordult tovább Derek

-         Jól. Viszont a bakancsomat meg kell majd takarítanom. Nagyon piszkos lett - tette hozzá undorodva. Nekem se a cipőpucolás a kedvencem

-         Meg is jöttem. – szólalt meg mögöttem Isaac, mire én ijedtemben felugrottam, majd egy kőre érkeztem, így jártam egy pár másodperces esőtáncot. Mikor sikerült megállnom, óvatosan felé fordultam. Ott állt a csodás félmosolyával, kezében a fekete tűsarkúm

-         Köszönöm! – virult a fejem, majd gyorsan felvettem a cipőm, azért hogy végre ne ezeken a hegyes szarokon kelljen állnom, plusz még azért is, hogy ne látszódjon, mennyire zavarban vagyok. Mikor sikerült normális színt erőltetnem a fejemre, felegyenesedtem, és odafordultam Peterhez.

-         Mi a terv? – kérdeztem kíváncsiskodó szemekkel.

És így utólag a rész végére még beszúrok Isaac-ről egy képet amin ahh... Csak nézzétek. Szerintem értitek, miről beszélek.

Én mondtam, hogy szexi :33